,,Vágtatott a Tisza a rónán át"

1879. március 12. Ez az a szerdai nap, amely örök időkre beírta magát Szeged történelmébe, ugyanis a Tisza és mellékfolyóinak áradása következtében szinte teljesen elpusztult a virágzó nagyváros, amelynek 5600 épülete közül csupán 400 maradt épen, 165 lakosa pedig a tajtékzó habokban lelte halálát.

Az árvízveszély már régóta ott lebegett Szeged feje fölött, hiszen a város vezetői és a szakemberek is tudták, hogy a 19. századi egyenetlen Tisza-szabályozás még komoly problémákat okozhat. A helyzetet csak súlyosbította az a körülmény, hogy a gyors folyású Maros éppen Szeged fölött torkollik a Tiszába. 1878 telének szokatlanul rideg időjárása és a magas vízállás addig nem látott krízishelyzetet teremtett. Február 26-án meg is szervezték a vízvédelmi bizottságot, amely naponta akár többször is összeült. A testület elnöke Pillich Kálmán volt, aki elrendelte Szeged és Újszeged között egy hajóhíd - ugyanis ekkor még állandó kőhíd nem volt - fölállítását. Ezzel megnyílt a menekülés lehetősége a szegedi polgárok előtt, akik március első hetében tömegével kerestek menedéket Vásárhelyen, Makón, valamint Szőregen, Gyálán és a többi délvidéki faluban.
A katasztrófa közvetlen oka az volt, hogy a Tisza valósággal hátba támadta a várost, és északnyugatról, Rókus felől nyomult be, így teljesen hasztalan volt az alföldi vasút töltése, ami egyébként a mai napig védi arról az oldalról a várost. A Tiszát még egy hirtelen feltámadt szélvihar is támogatta, a hömpölygő víz nem kímélt semmit, ami az útjába akadt, egyedül a város legősibb része, a Palánk környéke maradt szárazon. A vízzel telt területeket csak három hónap múlva szivattyúzások segítségével lehetett leapasztani. 60 000 ember veszítette el az otthonát, a katasztrófa leírhatatlan volt. Szeged gyönyörű műemlék épületei úsztak a vízben, de szerencsére nem pusztultak el. Az alsóvárosi templomon, a zsinagógán és néhány épen maradt házon egykorú jel őrzi a víz magasságát.
Március 17-én ebbe az apokaliptikus pusztulásba érkezett meg Ferenc József, akit őszintén megdöbbentettek a látottak, és túl a protokolláris részvétnyilvánításon föllépett a város újjáépítése érdekében. Az uralkodó kérésére a Tisza Kálmán vezette kormány árvízkölcsönt folyósított a városnak, és több törvényben rendelkezett a helyzet megoldásáról. Ez a nagy mértékű összefogás hamar túlnőtt a nemzeti kereteken, a világ legkülönbözőbb országaiból érkeztek adományok Szeged megsegítésére: a legtöbbet adakozott Ausztria és Németország, de sokat tettek a franciák is a városért, ők rendezték az első jótékonysági hangversenyt is Szegedért, volt, aki ezer frankot is fizetett a belépőjegyért.

Az árvíz híre bejárta a világsajtót, amelynek segítségével több mint kétmillió forint gyűlt össze a város újjászületéséért (ez a felépült város értékének 1/6-a).
Az új Szegedet Lechner Lajos álmodta és tervezte meg megalkotva az oly jellegzetes körutas-sugárutas rendszert, melynek egyes szakaszait a város tisztelete és hálája jeléül Európa fővárosairól nevezett el, így lett Bécsi, Berlini, Londoni, Párizsi, Brüsszeli, Római körút. Sajnos 1945 után az utcanevek is a politika áldozatai lettek, így például a Berlini körút nevét Moszkvai körútra változtatták. Somogyi Károly, esztergomi kanonok ekkor ajándékozta oda a városnak saját féltve őrzött könyvtárát - mintegy 40 000 kötetet számlált -, amely ma is büszkén viseli a nevét.
Az újjáépítés során meghatározták a város egyes részein az épülő házak anyagát, magasságát, méretét, ezekkel az óvintézkedésekkel akarták biztosítani, hogy hasonló tragédia ne következhessen be. Ekkor készültek el a város mai arculatát meghatározó középületek is: a Szegedi Nemzeti Színház, az átépített Városháza, a bírósági palota, a főposta és a polgári leányiskola, amely ma a jogi kar épülete. Szeged legmagasabb és leggyönyörűbb temploma is az árvíznek köszönheti létét, ugyanis a város egyházfönntartó kegyúri bizottsága 1880. november 28-án ünnepélyes fogadalmat tett, hogy a víztől való megmenekülés emlékére monumentális templomot épít - ezért keresztelték Fogadalmi templomra. Szintén az újjáépítés éveiben -1880 és 1883 között - épült meg az első állandó szegedi híd is, amely a várost egyesítette Újszegeddel.