Mint Paul Wootton, a magazin szerkesztője hangsúlyozta: az idei lista azért izgalmas, mert jelzi, hogy mennyi fiatal, dinamikus séf gazdagítja új ötletekkel a világ gasztronómiáját.
A Noma újszerű skandináv konyhát kínál vendégeinek. Az elBulliból átigazolt 32 éves séf, René Redzepi többek között pézsmatulokkal, füstölt velővel, fogassal, éretlen fekete bodzával, szárított kagylóval és vízitormával kápráztatja el az ínyenc közönséget.
A kikötői raktárból átalakított étterem persze nem a semmiből került elő, tavaly már a harmadik helyet foglalta el a rangsorban.
Az elBulli a második, a brit The Fat Duck (Kövér Kacsa) pedig a harmadik dobogóra állhatott az idén. Séfjeik, Ferran Adria (elBulli) és Heston Blumenthal (Kövér Kacsa) a molekuláris gasztronómia úttörőiként vívtak ki maguknak elismerést. A tudomány eszközeivel fejlesztenek ki új technikákat fogásaik megkomponálására. Többek között folyékony nitrogént, centrifugát, precíziós műszereket használnak forró zselék, grillezett gyümölcsök és olyan újdonságok előállítására, mint a sárgadinnye kaviár.