NEMbulvar.hu
Művészbejáró

Magyar Capuletek és román Montague-k Bukarestben

2010. MÁRC. 06. 19:22

Február végén a Rómeó és Júlia musical előadásain a "magyar Capulet család" lépett fel a román fővárosban. Ezzel viszonozták a bukaresti Ion Dacian Nemzeti Operettszínház művészeinek őszi vendégjátékát.

A próbák és az előadások minden résztvevőnek életre szóló élményt jelentettek, a közönség pedig, amely mindkét este a lépcsőket is megtöltötte Bukarestben, nevetéssel, könnyekkel és az előadás végén ovációval jutalmazta a produkciót. Sz. Nagy Ildikó, Petridisz Hrisztosz és Csuha Lajos a helyi táncosok energiájáról, lelkesedéséről áradozott: "Pont, mint mi voltunk a Rock Színházban, amikor az első musicaleket csináltuk" - állapították meg.
A kétnyelvű előadásban Imre Sebastiannak, mint Verona hercegének románul és magyarul is meg kellett szólalnia, ami nem mindennapi feladat. "Mindenki nagyon segítőkész volt, bár a román súgó pusztán jóindulatból azokat a sorokat is előre mondta nekem románul, amelyeket nekem magyarul kellett mondanom. Nekem, aki Nagyváradon születtem, különösen felkavaró volt az előadás, és sosem gondoltam volna, hogy Bukarestben két nyelven játszhatok, s a tapsrendben egy nemzeti színű szalaggal átkötött virágot kapok..."
Homonnay Zsolt, mint Paris, nem volt könnyű helyzetben, mert a téboly-szám a bukaresti színpadtechnika miatt teljesen más. "Nem volt sok időm, hogy az új járásokat megtanuljam, de a helyi Paris, Florin Budnaru segített, ami különösen megható volt. Természetesen egy sörrel megháláltam ezt. Örülök, hogy barátságot kötöttünk, mert áprilisban a két színház együttműködésének folytatásaként Olaszországban együtt játszunk majd A víg özvegyben, én Danilót, ő pedig Rosillont alakítja majd..."
Füredi Nikolett, mint Capuletné, az előadásokon kívül szívesen emlékszik a román kollégák által szervezett afterpartikra is. "Nagyon nagy szeretettel fogadtak, és igazi Bukarest by Night programot szerveztek nekünk a helyi művészkollégák az első este. Egy élőzenekaros szórakozóhelyen voltunk táncolni, második nap pedig egy hangulatos karaoke bárban. Itt azért Lillával nem bírtuk ki, hogy ne énekeljünk el pár ABBA-számot... Szerénytelenség nélkül mondhatom, sikerünk volt!"
Polyák Lillának sem volt könnyű dolga, mint Dadának, mert a piactéri képben hosszú és komplikált jelenete volt a román szereplőkkel. "A próbán már lelepleztem magam, és a köszönést románul mondtam, erre az előadáson mi történt? A teljes musical ensemble magyarul válaszolt nekem kórusban: Jó reggelt kívánok! Nehéz volt folytatnom a szövegem..."
Vágó Bernadett, mint Júlia, csodálatos párost alkotott a helyi Rómeóval, Jorge George Papagheorghéval. Hangjuk, személyiségük olyan összhangban volt, mintha hónapok óta együtt próbáltak volna. "Az erkély-jelenetben nagyon nagy nevetés volt, Jorge egyik mondata után gyorsan megkérdeztem Fazekas Ernőt, aki Tybaltot játszotta, miért? Kiderült az én Rómeóm azt mondta: Pontosan azt akarom, amit Te magyarul itt összegagyogtál. Persze én sem maradhattam adósa, megleptem azzal, hogy az utolsó öngyilkosságom előtti dalban a szerelmem sort románul énekeltem: Ljubire..."
A páratlan román-magyar kulturális program egyben protokolláris eseménnyé is vált. 20 ország diplomáciai képviselője fogadta el Füzes Oszkár magyar nagykövet meghívását az előadásra és az azt követő fogadásra. Kerényi Miklós Gábor - KERO(r) az előadás utáni beszédében elmondta: "Ha az ember egy városban sikeres előadást hoz létre, boldogság, ha ez a siker egy másik nyelven, egy másik városban is működik, még nagyobb boldogság. De ami ma este itt megtörtént, számomra csoda, hiszen mindig is hittem a zenés színház népeken, nyelveken, kultúrákon átívelő erejében, sikerében és ezért dolgoztam!"

NEMbulvár - bozsán eta


Háromnapos könyvünnep a Budai Várban

Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.

Oszter (Rózsa) Sándor

Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.

Czóbelnek még Picasso is barátja volt

Czóbel Béla, a Kossuth-díjas magyar festőművész 1883. szeptember 4-én született, s 1976. január 30-án hunyt el. Tanulmányait a nagybányai szabadiskolában kezdte 1902 nyarán Iványi Grünwald Béla tanítványaként, és a következő években többször visszatért ide.

III. Debreceni Alternatív Színházi Szemle - 2010. szeptember 10-14.

Az Alternatív Színházi Szemle 1994 óta nyújt bemutatkozási lehetőséget a független színházi terület kiemelkedő társulatai számára. A szemle mindig az aktuális évben született, különböző műfajú, innovatív szemléletű, alternatív és független színházi előadásokat gyűjti össze és bocsátja szemlére. Ami a kőszínházaknak a POSZT, az az alternatív és független színházaknak az Alternatív Színházi Szemle - az éves, rendszeres és legrangosabb seregszemle: mértékadó és kiemelt fontosságú bemutatkozási fórum.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.