Iszaak Babel: Alkony
2010. JÚL. 13. 18:04
A Radnóti Színház szeptemberben kezdődő évadjáról tudni lehet, hogy mi marad a repertoáron: Martin McDonagh: A kripli, Radnóti - Bálint András estje, Spiró György: Prah, Térey János: Asztalizene, Osztrovszkij: Farkasok és bárányok, Bereményi - Kovács: Apacsok, Füst Milán: Boldogtalanok, Szabó Magda: Bárány Boldizsár és Heltai Jenő Naftalin.. Azt is lehet tudni, hogy október 17-én Anger Zsolt rendezésében láthatjuk, na hogy mit, ezt nem adta hírül a színház.
 Viszont egy decemberi premierről, Iszaak Babel Alkonyáról, melyet Valló Péter rendezésében láthat majd a nagyérdemű, már szereposztás is készült. A többi között játszik majd benne: Cserhalmi György, Adorján Bálint, Bálint András, Csányi Sándor, Csomós Mari, Schneider Zoltán, Szávai Viktória, Szombathy Gyula. Közreműködik: a Vodku Zenekar, rendező: Valló Péter. Nézzük ki volt az író, akinek darabja 2010-ben a Nagymező utcai teátrumba kerül. Iszaak 1894. július 13-án született Odesszában, egy zsidó kereskedő első gyermekeként. Megszületése után nem sokkal a család Nyikolajevbe költözött, ahol 1903-ban megkezdte iskolai tanulmányait. Az 1905-ös pogrom okozta sokk visszaűzte őket Odesszába, ahol Babelt - aki élete végéig rajongott Odesszáért - zenére, nyelvekre taníttatták szülei. A zenében nem mutatott különösebb előmenetelt, a nyelvtanulással sikeresebb volt. Kiválóan beszélt franciául, németül és angolul, kedvenc írói Flaubert és Maupassant voltak. Sokat olvasott, ő maga is írónak készült: 15 évesen, az Odesszai Felsőkereskedelmi Iskola tanulójaként franciául írt elbeszéléseket, de mert színtelennek találta őket, felhagyott velük. 1911-ben a kijevi Pénzügyi és Kereskedelmi Főiskolán folytatta tanulmányait. 1913. február 9-én Kijevben, az Ognyi című hetilapban publikálta első miniatűr remekét, Az öreg Slojme című művét. Következő kézirata 1915. november 12-i dátummal maradt fenn, Gyermekkorom - A nagymamánál címmel. A szerző röviddel e mű megírása után (egyes források szerint tanulmányait be sem fejezve) Pétervárra utazott. Ott felkereste Gorkijt, aki atyai jó barátja és pártfogója lett, s 1916 novemberében a Letopisz című lap hasábjain közölte Babel két elbeszélését. Ezek az írások azonban kizárólag az igazságszolgáltatás érdeklődését keltették fel, s pornográfiáért eljárást indítottak Babel ellen. Időközben megházasodott és Odesszába költözött, 1920 májusában a "nép közé ment". Kirill Vasziljevics Ljutov néven csatlakozott Bugyonnij Első Lovas hadseregéhez, és részt vett a lengyelországi hadjáratban. Hivatalosan haditudósítóként ténykedett, de a gyakorlatban - kevés írástudó ember lévén - a propagandamunkában és tolmácsként a hadifoglyok kihallgatásában vették hasznát. Élményeit naplójába jegyezte fel. Négy hónap megpróbáltatásai, Bugyonnij seregének összeomlása után tért vissza Odesszába, ahol lázas munka közepette írta a Lovas hadsereg és az Odesszai történetek epizódjait. Az első klasszikus Babel-mű 1921. június 23-án, a Morjak hasábjain jelent meg, és magában ötvözi mind az orosz irodalmi hagyományokat, mint a jiddist. Az író 1922 elején Tifliszbe (Tbiliszi) ment. Hivatalosan újságíróként és lovas hadseregbeli álnevén érkezett a Zarja Vosztoka című lap szerkesztőségébe, ahol újságíróként mindössze nyolc cikket publikált, de tucatnyi elbeszélést írt. A Kaukázusban eltöltött hónapok termékeny írói korszakának kezdetét jelentették. Az egész pályáján megjelent 79 elbeszélésből ötvenet 1921 és 1925 vetett papírra. Rangos moszkvai sajtóorgánumok, köztük Majakovszkij folyóirata, a LEF közölték, sőt, újraközölték írásait. A Krasznaja Novban, amit 1926-ig felmentettek az előzetes cenzúra alól, a Lovas hadsereg ciklus 19 darabja jelent meg. A pályája csúcsára érkezett író történetei felháborodást és elismerést egyaránt kiváltottak. Bugyonnij egyenesen a lovas hadsereg kozák hőseinek meggyalázásával vádolta. Nem értette meg a háborút a maga ellentmondásosságában, a katonákat hősiességükben és emberi gyarlóságaikban egyaránt ábrázoló írót, aki az irodalom "kubikosaként", a nyelvi tökéletességre törekvés rabságában dolgozott. Aprólékos alapossággal többször átolvasta, finomítgatta, javítgatta, tömörítgette írásait, sohasem érezte novelláit késznek. A nyomtatásban mindössze öt, kéziratban tizenöt oldalnyi terjedelmű Kozák Ljubkát például 22 változatban írta meg. S bár a fiatal írók ott rajzottak a nagy Babel körül, kritikusai már irodalmiságát is megkérdőjelezték. Írt filmforgatókönyveket, dráma- és regényírással is kísérletezett, kevés sikerrel. Csak egy forgatókönyvéből készült film (Kósza csillagok, 1926), drámái közül az Alkonyat (1927) megbukott, a Mariját (1935) életében be sem mutatták. A Velikaja Krinyica és a Kőolaj című regényeit félbehagyta. A hitvallását a hatalom elvárásaival összeegyeztetni próbáló Iszaak lassan kikerült az irodalmi közéletből, de nem merült teljesen feledésbe. 1934-től állandóan figyelték, s 1939. május 16-án - a sztálini önkény egyik nagyszabású értelmiségellenes perének előkészületei során - kémkedés vádjával letartóztatták és elhurcolták. 1940. január 26-án a Szovjetunió Legfőbb Ügyészségének Katonai Kollégiuma golyó általi halálra ítélte, az ítéletet másnap hajnalban végrehajtották. Babelt 1953-ban rehabilitálták. Életműve elfér egyetlen kötetben, elkobzott kéziratai még mindig titkos levéltárak mélyén hevernek. Több mint ötven évnek kellett eltelnie ahhoz is, hogy halálának pontos dátuma pár évvel ezelőtt a Znamja című folyóirat hasábjain napvilágra kerüljön.
NEMbulvár - Bozsán Eta
|
 |
|
Életének 84. évében pénteken elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
Két év után ismét megrendezik a szakma által méltó elismerésnek örvendő kulturális találkozót. A kilencedik Kamera Hungária szeptember 24-25. között a Veszprém Arénában kerül megrendezésre. A rangos műsorfesztivál a televíziós szakma legjelentősebb hazai seregszemléje.
Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.
Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.
A lexikonok így írnak róla: Ország Lili festő, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolát 1950-ben végezte el Szőnyi István növendékeként. Érdeklődése a látványfestészettel szemben a metafizikus ihletésű szürrealizmus felé fordult. Sajátos nonfiguratív művészete azonban nélkülözi az abszurd társítás lehetőségét.
Magyarország legmocskosabb zenekara, a Sex Action feléledt poraiból. Az idén húszéves zenekar az Alexandra Records jóvoltából sorra jelenteti meg albumait.
A Nemzeti Színház repertoáron tartja Vlagyimir Szorokin orosz író művét, melyet tavaly mutattak be. Az előadást a Mundruczó Kornél állította színpadra, méghozzá olyan színpadra, ahol a nézők körül zajlik a játék.
|
 |
|