Fekete István, az ifjúsági történetek "apukája"

Írásomban egy somogy megyei kisvárosban, a századfordulón született írót mutatok be, aki a magyar ifjúsági irodalomnak meghatározó alakja volt. Erről a mondatról nem valószínű, hogy mindenkinek beugrik Fekete István neve, de biztos vagyok abban, hogy Kele, Lutra, Vuk és Csí említése után már a legtöbben tudjákkiről is lesz szó.

Fekete István 1900. január 25-én született Göllén, Somogy megyében. Édesapja tanító volt, és szigorú szabályok között nevelte feleségével, Sipos Annával gyermekeit. István hatévesen kezdte meg tanulmányait az elemi iskolában, Göllén tanult négy évig a helyi tanodában. Az ötödik osztályt azonban már a mai megyeszékhelyen, Kaposvárott végezte, ahová később az egész családja költözött. Nem tudni, hogy tizenhét évesen milyen tervei voltak, de tény, hogy 1917-ben önként állt be katonának, majd egy évvel később, 1918-ban hadiérettségit tett iskolájában, és káplárként kezdett szolgálni. Újabb évek teltek el, 1923-ban Fekete Istvánt felvették az ország másik felében lévő, otthonától távoli Gazdasági Akadémiára Debrecenbe, de a somogyi fiú otthagyta az iskolát, mert hazavágyott. Ezek után persze még mindig nem adta fel a továbbtanulást lehetőségét, ezért jelentkezett a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára, ahol két év elteltével mezőgazdász végzettséget szerzett. Művei közül sokat ezekben az esztendőkben írt, hatással volt rá a környezet. Annyira megszerette a magyaróvári vidéket, hogy 1968-ban, amikor 150 éves lett az akkorra már átnevezett Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola, öregdiákként a Barangolások című regényét az intézménynek ajánlotta.
A sikeres iskolai évek után segédtiszti állás várta Bakócán, ahol nemcsak új munkájával ismerkedett meg, hanem későbbi feleségével is, akinek édesapja a városban volt belgyógyász. 1929-ben kötöttek házasságot Piller Edittel, és nem sokkal később együtt költöztek Ajka városába. Itt ismét új kihívás várta Fekete Istvánt. Elismert gazdatiszt vált belőle, aki szeszfőzdét irányított, tej- és sajtüzemet szervezett munkaadójának, egy holland disznókereskedőnek, és búzamagot is nemesített. Ajkán nem csak a hivatásában lett sikeres, a magánélete, családi élete is pozitív irányba változott. 1930-ban megszületett Edit lánya, majd két év múlva másodszülöttként felesége fiút hozott a világra, ifjabb Fekete Istvánt.

Írói pályafutása ezek után 1936-ban kezdődött el igazán, amikor egy történelmi regénypályázatra megírta A koppányi aga testamentuma című művét, mellyel elnyerte az első helyet. Sikerein felbuzdulva három évvel később már egy másik pályázatra jelentkezett, melyet a Zsellérek című regényével nyert meg. Ezekkel az első helyezést érő munkákkal kezdődött el egy korszak, Fekete István korszaka. Szinte senkinek sem kell bemutatni a Tüskevár című ifjúsági regényt, amit a forradalom éve utána írt, 1957-ben. Ezért a művéért, amit meg is filmesítettek, 1960-ban József Attila-díjjal jutalmazták. Fekete István folytatta munkásságát, következtek a mindenki számára kedves állattörténetek, melyekből természetesen már a Tüskevár előtt is készen volt egy mese, amely a Csí és más elbeszélések címet viselte. Talán az egyik legismertebb állattörténete az 1965-ben íródott Vuk, amely ihletet adott a filmes világnak is, rajzfilm készült a sikeres regényből, melyben egy róka a főszereplő. Ugyanabban az évben született meg Bogáncs története, amikor a Tüskevár, előttük két évvel pedig, 1955-ben íródott egy ifjúsági regény egy gólyáról, Kele címmel, valamint Fekete István egy vidráról is írt, ő volt Lutra. S végül következett Hu, egy bagoly meséje, 1966-ban, a kis Vuk után.
Talán ezek a művek is hozzásegítették a sikerhez, melyet sajnos nem élvezhetett sokáig, hiszen az utolsó állattörténet megírása után négy évvel életét vesztette, 1970. június 23-án, n negyven évvel ezelőtt halt meg. Azóta több, életében kiadatlan műve is megjelent. Ő  az egyik legolvasottabb magyar író.