NEMbulvar.hu
Náluk

Bécs a 80 éves Lorin Maazelt ünnepli

2010. MÁRC. 05. 20:55

A hétvégén koncertekkel ünnepli a Bécsi Filharmonikus Zenekar Lorin Maazel világhírű karmester 80. születésnapját, valamint 1962 óta tartó együttműködésüket.

    A Musikverein, a bécsi zenebarátok társasága és az együttes pénteken ünnepi összejövetelt tart és egy ifjúsági koncertet ad a Brahms-teremben, szombaton délelőtt pedig a nagyteremben - 20 napos közös turnéjuk megkoronázásaként - bemutatják a karmester operájából, az 1984 című Orwell-regény alapján komponált műből írt szvitet. Vasárnap ugyancsak a turné programjából játszanak a Konzerthausban.
    A február elején indult koncertkörút során 8 országban jártak, 13 városban léptek föl, és összesen 15 zenekari hangversenyt adtak, először hangzott el a katari Dohában szimfonikus est, Beethoven VI.(Pastorale) szimfóniáját és Debussy A tenger című szimfonikus költeményét valamint Ravel Daphis és Chloé (2.) szvitjét játszották. Az utóbbi két szám hallható a szombati koncerten is - Lorin Maazel születésnapján - az 1984 szvit ősbemutatója után.
    A turnét záró vasárnapi hangverseny műsorára is a koncertkörút programjából válogattak: Anton Bruckner III. szimfóniáját (d-moll) és Stravinsky Tavaszi áldozat című művét adják elő.
    A híres-hírhedt Bécsi Filharmonikusok nagyra becsülik Maazelt, aki az elmúlt 48 évben csaknem 400-szor vezényelte az együttest, s 11 alkalommal állt a zenekar élén az újévi koncerteken.

MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.