NEMbulvar.hu
Nálunk

Éjszakai időutazás a szegedi egyetemi könyvtárban

2010. MÁRC. 16. 20:02

Időutazásra hívják az érdeklődőket a Könyvtári éjszakán a Szegedi Tudományegyetem könyvtárába szerdán; a Carpe noctem! mottóval megrendezett, késő éjszakába nyúló programok többsége az antik világgal kapcsolatos.

    Az elmúlt évek során a Könyvtári éjszaka a város és az egyetem polgárai között is népszerű rendezvénnyé vált, tavaly három-négyezren vettek részt a programokon, és idén is ezreket várnak szerdán este hét órától, amikor nem bezár, hanem kinyílik a bibliotéka, legszebb arcát mutatva az érdeklődők felé – tájékoztatta Kokas Károly főigazgató-helyettes az MTI-t.
    A már hagyományosnak számító, kedvelt programok – kvízjátékok, tematikus könyvtári túrák, montázskészítés, fotózás – mellett újdonságokkal is várják az érdeklődőket. Lesz koncert, a látogatók színházi előadáson tudhatják meg, mit tenne Szép Heléna 2010-ben az egyetemi könyvtárban, és az épület átriumában még gladiátorviadalt is tartanak. Az egyik szakolvasóban berendezett pagodában bemutatják az ókorban is létező gyógyító eljárásokat, a vállalkozó szellemű hölgyek megismerhetik, hogyan festette Kleopátra a szemét, és megidézik az ókor legismertebb jóshelyét, Delphoit is.
    Előadások szólnak majd többek között az ókori római büntetőjogról, Athanasius Kircherről, a barokk polihisztorról és a római-görög világ mágiájáról. Kiállítás nyílik Iránról, az ókori zenéről, a görög és római művészetről, és az is kiderül, milyennek látta az egykori szegedi professzor, Csengery János Pompeiit az 1920-as években.
    Este tízkor pedig elkezdődnek a kegyelem órái, amikor a lejárt kölcsönzési határidejű könyvek után – a szerencsétől függően - csak a pénzbüntetés 25, 50 vagy 75 százalékát kell megfizetnie az olvasóknak.

MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.