A világ tetejére tervezett új légikikötőt 4436 méter magasságra építik, kivitelezésének csak jövőre állnak neki, s várhatóan három év alatt fejezik majd be. A mintegy 250 hektár nagyságú területet lefedő beruházás értékét 1,8 milliárd jüanra (263 millió dollár) teszik. Egyelőre egy bizottság dolgozik a helyszín pontos kijelölésén. A világ ma legmagasabban lévő repülőtere a tibeti Csamto prefektúra területén található, 1994-ben készült el. A most bejelentett, rekordmagasságban épülő reptér 102 méterrel lesz feljebb a jelenlegi "csúcstartónál".
Tibetben jelenleg öt repülőtér található, ez lesz a hatodik, amelyet Nagcsü Tagring repülőtérnek fognak majd nevezni a térség után, ahol helyet kap. "Ezzel Tibetnek mind a hat prefektúrájának lesz egy reptere" - állapította meg a Hszinhua hírügynökségnek Hszü Csien a nagcsüi fejlesztési- és reformbizottság igazgatója, aki szerint a következő lépés már Tibet közvetlen összekötése lesz az ázsiai országokkal.
Nagcsü a Csinghaj-Tibet fennsík közepén, Lhászától körülbelül 300 kilométerre található. A túlnyomó részt tibetiek lakta térség (prefektúra) lakossága 400 ezer ember. Tavaly augusztus óta egyébként már a - Csinghaj-Tibet vasútvonal mentén található - Nakcsü (Nagqu) tölti be a fennsík legnagyobb logisztikai központjának szerepét. Az új repülőtérrel gazdasági szerepének megerősödését várják.