Nézőszám-robbanás a Vígszínházban
2010. JÚN. 22. 21:37
A Vígszínház évadzáró társulati ülését az Európa hajóra hirdette meg. A nem túl jó idő ellenére óriási meghívott tömeg jelent meg az álló hajón, amely később mégiscsak elindult, de az már kötetlen programként illeszkedett a rendezvénybe.
 Eszenyi Enikő elmondta, hogy a Vígszínházban a 2009/2010-es évadban 554 előadást tartottak, és erre 353 628 néző volt kíváncsi, ez 22 443-al több mint az előző évben. De ez a nézőszám még ennél is nagyobb, hiszen olyan programok is voltak, amelyekre nem árusítottak jegyet. Ez óriási szám, különösen akkor, ha figyelembe vesszük a gazdasági válság és a Margit híd felújításának kedvezőtlen hatását. Ennek megfelelően a Vígszínház rekordot ért el a bérleteladás tekintetében is. Ez a nézőszám-robbanás jelzi, hogy milyen érdeklődéssel fogadta a színház elmúlt évadának programjait a közönség. Az évadzáró társulati ülésen az igazgatónő értékelte a Vígszínház elmúlt évadát, és a művészeket a társulat szavazatai alapján vígszínházi díjakkal jutalmazta. Reviczky Gábor művészi teljesítményéért két díjat is kapott, a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt és az Ajtay Andor-díjat a Hegedűs a háztetőn főszerepéért. Hegyi Barbarát több kiemelkedő alakításáért ugyancsak Ajtay-díjjal jutalmazták. A Szathmáry István emlékére alapított "A kiscsillag is csillag"-díjat idén Csőre Gábornak szavazta meg a társulat a Játék a kastélyban Titkár szerepéért. Rajhona Ádám kapta a Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat, amelyet annak a művésznek ítélnek oda, aki a színpadi teljesítményen túl társadalmi szerepvállalásaival is erősíti a Vígszínház jó hírét. Epres Attilát a Mindent anyámról előadásban nyújtott sokrétű színészi munkájáért Harsányi Zsolt-emlékdíjjal jutalmazták. Eszenyi Enikő köszöntötte a hűséges társulati tagokat is: Hegedűs D. Gézát, aki 35 éve, Kern Andrást, aki 40 éve, valamint Halász Juditot és Szegedi Erikát, akik 45 éve tartoznak a Vígszínházhoz. Szép évadot csak ilyen szép búcsúval lehet bezárni.
NEMbulvár - zsán
|
 |
|
Életének 84. évében pénteken elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a József Attila Színház művésze.
Két év után ismét megrendezik a szakma által méltó elismerésnek örvendő kulturális találkozót. A kilencedik Kamera Hungária szeptember 24-25. között a Veszprém Arénában kerül megrendezésre. A rangos műsorfesztivál a televíziós szakma legjelentősebb hazai seregszemléje.
Háromnapos fesztivált, a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepét rendezi meg péntektől a Budavári Önkormányzat és a Litea Könyvesbolt; az eseményre immár a nyolcadik alkalommal kerül sor a Szentháromság téren.
Nem jókor és nem jó helyen született. Ha ugyanezzel a külsővel, tehetséggel mondjuk Amerikába születik, azonnal ő játssza az összes westernfilm főszerepét. Azonnal világhírű szívtipró lesz belőle. Olyan, aki sírig tartó szerepek között tobzódhat. Amennyire lehet, azért itthon is csinált egy karriert, igaz, nem mindig mint színész.
A lexikonok így írnak róla: Ország Lili festő, grafikus. A Képzőművészeti Főiskolát 1950-ben végezte el Szőnyi István növendékeként. Érdeklődése a látványfestészettel szemben a metafizikus ihletésű szürrealizmus felé fordult. Sajátos nonfiguratív művészete azonban nélkülözi az abszurd társítás lehetőségét.
Magyarország legmocskosabb zenekara, a Sex Action feléledt poraiból. Az idén húszéves zenekar az Alexandra Records jóvoltából sorra jelenteti meg albumait.
A Nemzeti Színház repertoáron tartja Vlagyimir Szorokin orosz író művét, melyet tavaly mutattak be. Az előadást a Mundruczó Kornél állította színpadra, méghozzá olyan színpadra, ahol a nézők körül zajlik a játék.
|
 |
|