NEMbulvar.hu
Visszanéző

Merényletek II. János Pál pápa ellen

2010. MÁJ. 13. 17:36

Szinte egy év különbséggel, Rómában és portugáliai látogatása során is megkísérelték megölni a történelem eddigi legismertebb és legkedveltebb katolikus egyházfőjét.

II. János Pál pápa számos rekordot állított fel Vatikánban. 455 év óta ő volt az első nem olasz pápa, 102 útja volt Olaszországon kívül a világban, amelyek során több mint egymillió kilométert tett meg a Föld körül. 144-szer járt Olaszországon belül, 469 embert avatott szentté és 1340-et boldoggá. II. János Pál volt az első pápa, aki meglátogatott egy zsinagógát, és szintén elsőként tett látogatást az auschwitzi holokauszt-emlékműnél. A pápák közül elsőként kért bocsánatot a Szentszék nevében a katolikusok által a múltban elkövetett bűnökért. Beszédeit maga írta, és a "pápai többes szám" (MI) helyett az egyes szám első személyt (ÉN) használta. Ő volt a huszadik század leghosszabb ideig uralkodó pápája és több mint húsz alkalommal kíséreltek meg ellene merényletet.
1981. május 13-án délután 5 óra 19 perckor lövés dördül a Szent Péter téren. Egy török fiatalember, Mehmet Ali Agca pisztolyával súlyosan megsebesítette a katolikus egyházfőt. A pápa nyitott pápa-mobiljának hátsó ülésére hanyatlott, azonnal a Gemelli kórházba vitték, ahol 6 órás műtét után tudták csak stabilizálni az állapotát. Egyes feltevések szerint a bolgár titkosszolgálat, végső soron pedig a Szovjetunió állt a merénylet mögött, mivel az félt a pápával szoros kapcsolatban álló lengyel Szolidaritás mozgalomtól. A pápa később meglátogatta merénylőjét a börtönben és megbocsátott neki. Agcát Olaszországban 30 év börtönbüntetésre ítélték, de 2000-ben a pápa közbenjárására kegyelmet kapott. Innen Törökországba vitték, ahol újra börtönbe került korábban elkövetett bűncselekményekért. 2006 januárjában szabadon engedték, de ez később tévedésnek bizonyult, így vissza kellett térnie a börtönbe. A Vatikán álláspontja szerint a fátimai titkok közül a harmadik, melyet csak 2000-ben hoztak nyilvánosságra, ezt a merényletet jövendölte meg.
1982. május 12-én Portugáliában egy spanyol pap újabb merényletet próbált elkövetni a pápa ellen, de a testőrség megállította. A merénylő nem értett egyet a II. Vatikáni Zsinat határozataival, a pápát pedig Moszkva ügynökének tartotta. Hét év börtönbüntetésre ítélték, majd száműzték Portugáliából.
Ennek ellenére 27 éves pápasága alatt hatalmas szeretetnek örvendett II. János Pál pápa. A néhány évvel korábban nagyjából kifogástalan fizikális állapotban lévő pápa egészségi helyzete fokozatosan romlott. A Parkinson-kór egyre inkább elhatalmasodott rajta, a beszéddel is súlyos problémái akadtak. Ezek mellé még számtalan betegség tünetei társultak.  2005 elejére nyilvánvalóvá vált, hogy lassan közeledik az újabb pápaválasztás ideje és a konklávé összeült. II. János Pál pápa ugyan húsvétkor még a vatikáni dolgozószobája ablakában - a hívők legnagyobb örömére - megjelent, de az egészségi állapota ugyancsak aggasztó volt. Az utolsó időkben már csak gyomorszonda segítségével tudtak szervezetébe táplálékot jutatni. 2005. április 2-án este fél tíz körül vatikáni magánrezidenciáján minden további kórházi ápolást és orvosi beavatkozást elutasítva tért meg az ő Urához.

NEMbulvár - Péntek Tünde


A második világháború kitörése

A második világháború 1939. szeptember 1-jén Németország és Lengyelország közös határán tört ki; a világsajtót bejárták a határsorompókat helyükből kifordító Wehrmacht-katonákat, a kelet felé vágtató német tankokat bemutató fotók, valamint az elsöprő német sikerekről szóló tudósítások.

Mata Hari: "orchidea a vajas bödönök között"

Nem volt a klasszikus szépség, de különleges megjelenése, a lényét körüllengő megannyi legenda és titokzatosság s sajátos, lassú mozgású, erotikus hétfátyol-tánca bűvkörébe vont minden férfit. Mata Hari először férjhez ment, aztán táncosnő lett, a legismertebb és legjobban fizetett kurtizán, végül halálát sortűz oltotta ki, melyet kémkedés miatt osztott ki rá a bíróság.
|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.