Láttam a szurikátákat!
2010. JÚL. 11. 11:18
A minap elindultam 7 éves lesz unokámmal az Állatkertbe. Rendkívül jó napot választottunk, mert az árnyékban csak 40 fok volt. Mindegy, megígértem neki, hogy megnézzük a szurikátákat, jöjjön, aminek jönnie kell.
 (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Ármin pontosan tudta kik ők, én még soha nem hallottam róluk, még a pózukat is felvette, hogy ismerjem már fel ezek a csöppnyi állatokat.) Hiába, van mit tanulni a mai ifjúságtól.
Mivel rengeteg időnk volt, elkezdtünk koncepciózusan haladni a barlangok és az üvegházak sűrűjében. Szökdécseltünk a halak birodalmában, néztük, ahogy előbújnak búvóhelyükről. Egy biztos, soha sehol nem sürgettem, nem terelgettem, hogy gyerünk már tovább. Azt és addig nézett, ameddig akart. Volt olyan, hogy elolvastatta velem a felírást, olyan is hogy nem. Azt láttam rajta, hogy főleg az állat kisbabáknál maradtunk tovább. A jegesmedvét még látni is jó volt ilyen melegben, kifogtuk, hogy pont etették. A pingvineknél is hasonló szerencsénk volt. Az elefántnál már mondani sem merem, hogy mázlink volt. Pont itatták őket egy nagy slagból, majd ettek, majd tussoltak. Közben Ármin két fiatal lánytól (állatkerti alkalmazottak) minden kitett tárgyról megkérdezte a miérteket. Tollak, gerincek, paták, melyeket meg lehetett fogni. Még a hüllők ledobott bőrét is alaposan átvizsgálta. Boldog voltam, hogy milyen boldog. A szurikáták még mindig sehol. Nem baj, majd érintjük őket, nem lehet másként.
A tevék, a rókák, a majmok kevésbé voltak izgalmasak számára. Azon persze együtt hüledeztünk, hogy a vadállatok közé egy "elhullott" gidát dobtak. Így aztán némi vért is láthattunk. Sajnos bekanyarodtunk a sok növény, lepke és hüllő után egy zsákutcába. A végén ott virított a Játszóház felirat. "Mama, csak egy kicsit", mondta. Megadtam magam és egy ezressel bejutottunk a gyerek-menyországba. Rám fért egy órai üldögélés, de Ármin nem pihent. Rohant, siklott, beugrott, tekert, szóval mindent kipróbált. Időnként egy kis üdítővel magamhoz tudtam csalogatni, de rohant is vissza. Nem kellett barátot vinni, mert rögtön társakra talált. Jött a könyörgésem, hogy lejárt az óra, gyere már. Aztán jól lekéstük az órát. Plusz 250 forint. Kicsit mintha megértette volna, hogy ő tehet róla, mert innen egy újabb játszótér körvonalazódott: "Mama, ez egy ingyen játszótér, ide is bemegyek." Ez olyan megható volt, hogy vettem neki egy fagyit. Amikor kiismerte ezt a játszóteret is, elindultunk a toalett felé. Meg kell mondjam, káprázatosan rendben voltak a mellékhelyiségek!
Na, most már igazán keressük meg a szurikátákat - néztünk egymásra egyetértően. És akkor láss csodát, mintha a szomszéd Vidámpark elvarázsolt kastélyában lennénk, ott termünk.
"Mama, nézd, kisbabák is vannak! Látod, így tartják a lábukat, jaj de aranyosak. Ugye neked is tetszik? Nem lehet hazavinni egyet? Majd megbeszéljük a papával. Jó?"
Annyira fel volt dobva, hogy nem lehetett semmivel onnan elvonszolni. Még most is ott állnánk, ha nem zár be az Állatkert.
NEMbulvár - Bozsán Eta
|
