NEMbulvar.hu
Nálunk

Demecser nyerte a Nemzeti Vágtát

2010. JÚN. 07. 10:18

A demecseri Gajdos Zsolt nyerte Doru nevű lovával a Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap a Hősök terén Budapesten.

Második lett Érsekhalmáról Molnár Gyöngyi Malőr nevű lovával, míg a harmadik helyezést Bordányból Virág András Katyusával érte el. Negyediknek futott be Balatonalmádiból Varga Endre Pöttyös Pannával, ötödikként pedig Komáromból Márkos Albert Lopakodóval. A 12 előfutamot szombaton tartották, a hivatalosan kiadott eredménylista után az első és a második helyezettek jutottak az öt középfutamba, innen pedig az első helyezettek kerültek a döntőbe.

A versenyszabályzatban leírtak szerint a futamban vágta jármódban kellett részt venni egymás akadályozása nélkül. Akadályozásnak minősült és kizárást vonhatott maga után a többi között az ellenfél lovának vagy lovasának megütése, megrúgása, visszahúzása vagy ellökése, de az is, ha egy lovas esetleg úgy akart volna megakadályozni egy előzést, hogy lovával bevág a mögötte láthatólag gyorsabban haladó résztvevő elé. A lekörözött versenyzőnek a pálya külső szélére húzódva kellett biztosítania a mögötte érkezők elhaladását.
 
Ostort, pálcát, sarkantyút a megmérettetésen nem lehetett használni, és kizárási ok volt a megengedett felszerelésen kívül bármilyen egyéb eszköz igénybe vétele, a ló szárral való ütlegelése.
 
A verseny újdonságának számított, hogy külön díjazták a magyar lófajtákkal versenyző résztvevőket. A győztes lova ingyenes nevezést nyert a következő évi futamra, a lovas pedig 200 ezer forint különdíjban részesült. Idén a Villány színeiben induló Pap Kornél és Tokió nevű kisbéri félvér lova lett a legjobb.
 
A versengésen minden elő- és középfutam győztese egymillió forintot kapott. A döntő győztese 20 millió forintban részesült, valamint átvehette a Vágta kard vándordíjat. A verseny után az Andrássy úton végigsétálva az érdeklődők megismerkedhettek a vágtára benevezett települések ételeivel, szokásaival, hagyományaival, a régiók jellegzetességeivel.
 


MTI


|

A portál 1024x768-as felbontásra, Firefox 3.x és Internet Explorer 7.x típusú böngészőkre van optimalizálva, fejlesztés alatt áll.